Hölgyeim és Uraim

Szeretettel köszöntöm önöket a Szlávics-mesterek kiállításán.
Leghelyesebb talán, ha az egyszerűnek látszóval kezdjük, úgyis bonyolult lesz.
A két művész, id. és ifj. Szlávics László apa és fia.
300, 500, vagy akár 5.000 évvel ezelőtt semmi nem volt természetesebb annál, hogy a fiatalok szüleik mesterségét folytassák; a festők fiai festők lettek, a Bach családban nemzedékeken keresztül követték egymást a muzsikusok. Manapság a művészi pályákon gyakran zavart okoz, ha a gyerekek szüleik nyomdokába lépnek, ugyanis a kor, Gazdaságkor szabályai szerint mindenki mindenkivel versenyezni köteles. Ellenfele a másiknak, le kell tehát győznie, sőt, ha úgy adódik, elsöpörni a pályáról. Erre nem mindenkit visz rá a lélek, s talán éppen emiatt az ifjú harcos gyakran szorong, hogy vajon sikerül-e? Képes lesz-e lepipálni a papát? Elismeri-e igyekezetét a Piac, korunk ítélő istene? A kor életérzését fogalmazta meg Dosztojevszkij, amikor azt mondta, hogy mindenkinek megfordul a fejében, hogy meg kellene ölnie az apját, s Freud, aki később részletesen ki is dolgozta az apakomplexus tanát. Mondani se kell, hogy manapság gyakran a szülők is ellenfelet látnak ivadékaikban.


Czakó Gábor: Hölgyeim és Uraim...